A válás megváltoztatja a köteléket

Válás

A párok, amikor házasságot kötnek, akkor egy életre szóló fogadalmat tesznek. Azonban az évek múlása során előfordulhat, hogy a kapcsolat megromlik. Már nem tudnak úgy egymásra tekinteni, mint házastársra. Sajnálatos módon, válás a megromlott kapcsolat végeredménye. A válás után gyökeresen megváltoznak a viszonyok és végre a két félnek is megadatik az új esély a boldogságra. Sokan nem szerelemből mennek férjhez, hanem érdekből. Ezekben az esetekben nem biztos, hogy a megcsalások elkerülhetőek.

Azonban az is megtörténhet, hogy a válás előtti mérges viszonyok megszűnnek, a kapcsolat pedig barátivá válik. A folyamat során azt kell leginkább átgondolni, hogy milyen szakember mellett dönt. Egy jó ügyvéd is törekszik arra, hogy a megbeszélések ne veszekedéssel teljenek. A problémát az jelenti, hogyha kiskorú gyermekek is vannak a válás útjában, hiszen ekkor el kell dönteni, hogy ki lesz a gyermekek gondviselője. Általában annak a szülőnek ítélik a kicsiket, akihez a legjobban ragaszkodnak és megfelelő ellátást tud biztosítani.

Print Friendly, PDF & Email