A bébijátékok legyenek biztonságosak!

Nem mindegy, hogy miből készülnek a bébijátékok

Az csecsemők esetében megfigyelhető, hogy mindent a szájukba tesznek, megtapogatnak, hiszen mivel nemrég születtek meg, ezért még az a nagy feladat áll előttük, hogy felfedezzék a világot.

Számukra még minden új, hiszen semmit nem ismernek még. Csakhogy ennek megvannak a veszélyei is. A bébijátékok kiválasztását is körültekintően kell megejteni, ugyanis számos tényezőre oda kell figyelni. Ráadásul, ha nem fordítunk kellő figyelmet a részletekre, akkor könnyen végzetes hibát követhetünk el, ami a baba életére és egészségére is káros hatással lehet. A bébijátékok vásárlásakor mindenképpen figyelni kell arra, hogy biztonságosak legyenek, vagyis ne tudja megszúrni, megvágni, megkarcolni magát vele.

A másik fontos tényező, amire kötelező figyelni, hogy a mérete is megfelelő legyen, nem szabad túl kicsinek lennie, különben a baba lenyelheti és megfulladhat. Tehát, mielőtt a bébijátékok vásárlására adnánk a fejünk, kérdezzük meg a tapasztaltabbakat vagy a szakembereket, annak érdekében, hogy elkerüljük a végzetes baleseteket!

Print Friendly, PDF & Email