Gurulós állványok a kényelmes munkavégzésért

gurulós állványok
Gurulós állványok

Abban az esetben, ha magaslati munkálatok elvégzéséhez keres tökéletes eszközt, akkor a most szóban forgó termék lesz a megfelelő választás. A gurulós állványok stabilak és könnyen kezelhetőek. Az anyagukat illetően erős alumíniumból készülnek, tehát nem tesz majd kárt bennük a lehulló törmelék.

Az oldalsó részükön létrafokok találhatóak, amelyeknek a felülete recés és bordázott. Ez rendkívül fontos, hiszen így biztonságos, mivel csapadék esetén a bordák elegendő tapadást biztosítanak a fel- és lemászáskor. Biztonságosabbak a létráktól, mivel a szintek egymást merevítik ki. Eldőlni nem tudnak, hiszen 4 ponton érintkeznek a talajjal.

A gurulós állványok görgői nem műanyagból készülnek, hanem kemény tömör gumival vannak bevonva, ezért jól tapadnak a poros felületekhez is. Nagy előnyük, hogy a rajtuk dolgozó munkások lábai nem fáradnak el olyan könnyen, mintha létrákról dolgoznának. Ebből kifolyólag pedig a munka eredménye is precízebb lehet. A gurulós állványok további pozitívuma, hogy akár ülve is lehet azokon tevékenykedni.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás