Kimagasló egyéniségek és teljesítmények a magyar sportban – 3. rész

A magyar sport kezdetei
A magyar sport kezdetei

Amikor a kimagasló egyéniséget keressük a korai magyar sportéletben, akkor nem mehetünk el szó nélkül Schaffer Alfréd, vagyis Spéci mellett. Megnyerte a vidék bajnokságát a Tatabányával, majd a Fradival játszott döntőt 4:3-as állásnál félbe kellett szakítani. Ekkor még csak 19 éves volt Spéci, ám a döntőben mindhárom tatabányai gólt ő szerezte. Szinte mindenki szerette volna leigazolni, végül az MTK-hoz szerződött. 1919-ben emigrált, ezt követően bajnok lett Németországban és Ausztriában is.

 

Minden idők legsokoldalúbb, valamint legjobb játékosaként Orth Györgyöt emlegetik. Jimmy Hogan, a korszak mesteredzője szerint, minden száz évben csak egyszer születik ilyen szintű játékos a sportban. Mindent elmond róla, hogy 17 évesen már az év játékosa volt 1918-ban, a magyar bajnokságban, ami a világ egyik legjobb volt abban az időszakban. Számos kiváló eredmény köthető a nevéhez úgy klub, mint válogatott szinten.

 

Ha csapatokat figyelünk, akkor az 1915-1925 közötti MTK-t nem hagyhatjuk ki a felsorolásból, mindmáig megdönthetetlen sportteljesítmény köthető a nevükhöz, tíz éven át folyamatosan övék volt a bajnoki elsőség. A már említett skót Jimmy Hogan volt az edzőjük, aki vezetésével a skót, sokpasszos játékot fejlesztette tökélyre az MTK. Az első időszakban Spéci volt a csapat főszereplője, majd disszidálásét követően Orth vette át ezt a szerepet. Néha szintekkel a vetélytársak előtt jártak, mi sem jelzi ezt jobban annál, mint az 1917/18-as bajnokságot 147:10-es gólkülönbséggel fejezték be és nyerték meg természetesen.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás