Mit kell tartalmaznia egy apás szülés szettnek?

A fiatal házaspárok együtt döntik el, hogy gyermeket vállalnak, és a terhesség, illetve a szülés ideje alatt is szeretnének együtt lenni. Így az apuka is részt vehet a csodában, amit a gyermeke világrajötte jelent. Egy apás szülés szett előfeltétele annak, hogy a szülőszobában tartózkodhasson a leendő édesapa.

Tehát azok a párok, akik úgy döntenek, hogy életük legnehezebb, de ugyanakkor legszebb óráiban, perceiben is együtt akarnak lenni, jól teszik, ha már időben beszerzik az ehhez szükséges kellékeket. Aztán a kórházi táskában szükséges ezt is elhelyezni, nehogy majd a nagy kapkodásban, izgalomban otthon maradjon. De vajon milyen termékeket kell egy ilyen készletnek tartalmaznia?

Az apás szülés szett tartalma a legtöbb esetben egy zsilipruha (ing és kötős nadrág), cipővédő, gumis hajvédő, egészségügyi szájmaszk, illetve egy csomag kézfertőtlenítő. Azt mindenképpen fontos szem előtt tartani, hogy az apás szülés szett nem rugalmas anyagból készül, és a saját ruházat fölé kell felvenni, ezért ajánlott rendeléskor egy mérettel nagyobbat választani. Több méretben is kapható ilyen termék a bboom.hu webáruházban, igazán jó anyagi feltételek mellett. Mivel számtalan egyéb árucikk is szerepel a termékpalettán, ami a terhesség, szoptatás ideje alatt is hasznos lehet, érdemes egyszerre beszerezni ezeket.

Ha minden megvan, ami a kórházi táskába kell, akkor már csak a baba érkezését kell várják a szülők. Rendkívül hasznos az apás szülés szett, hiszen fontos, hogy a nehéz percekben támogatást, erőt adjon párjának az apuka. Így lényegesen könnyebben túl lesznek a szülésen, ami kellemes emlék marad mindkettejüknek.

Egy csöppség érkezése nagy öröm minden családban, akkor miért ne az apuka legyen az első, aki ebből a boldogságból részesül? Bár sokan eleinte idegenkednek attól, hogy belépjenek a szülőszobába, de amikor már a karjukban tartják a gyermeküket, arra gondolnak, hogy minden ott töltött perc csoda volt. Az apás szülés szett pedig nélkülözhetetlen ennek a varázslatnak az átéléséhez.